2013. július 12., péntek

Falunap 2013

Újra elérkezett a nap, mely megmozgatott kicsiket és nagyokat egyaránt. Ismét sokan és nagy örömmel gyűltünk össze a Ligetben. Habár kisebb létszámmal, mint tavaly, de idén is számos lelkes és tehetséges bogrács-szakács kápráztatott el minket főzőtehetségével. Ejj, de kár, hogy a gyomrunk szűkössége miatt nem tudtuk az összes fogást megkóstolni! Ahogy már megszokhattuk, színes gasztronómiai választékot sorakoztattak fel a csapatok. Először kiemelném az óriási sikert arató mics standot, amelynél gyakran kígyózó sor állt. Ági és Géza kora esti lángosát megint a megszokott nagy érdeklődés fogadta, nemhiába, hiszen évről évre finomabban készítik el. Csak, hogy párat említsek még a gasztrocsodákból: Ernő nagy odafigyeléssel készített balkáni étke, melyet egy különleges edényben, a fedőt csirizzel gondosan letapasztva főzte, Tamásék ínycsiklandozó ragulevese, Vili vaddisznó pörköltje, a chilis bab és az Osztály, azaz Osztályok palacsintája – mennyei volt egytől egyig! És még folytathatnánk…
Gyerekek és felnőttek nagy örömére Márti idén is készült kézműves asztallal. Hihetetlenül ötletes és szép kukoricacsuhé alkotások születtek. Sőt, a gyerekek nemcsak Mártinál alkothattak vagy a Ligetben lévő játékokkal játszhattak, hanem néhány kedves paripa is várta a lovagolni vágyó gyerkőcöket.
Ahogy leszállt az est, a zenészek vidám talpalávalót játszottak a tésai közönségnek. Táncoltunk hajnalig, néhány résztvevő aznap ünnepelte születésnapját. Azt hiszem nekik egy pompás születésnapi, a többieknek pedig egy felejthetetlen falunapi mulatságban volt részük!
Köszönjük Tésa!


Képek a Galériában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése